Szent József nap

57038397 821317921557096 2151789365599141888 oSzent József nap

Szent József ünnepnapján iskolánk tanulói és dolgozói szentmisén vettek részt, amelyet Talapka István atya celebrált, s amelyen Bese Gergő atya tartotta a homíliát. Az ifjúsági lelkész saját emlékképeit is megosztotta a „szentjózsefes” évekről, amikor még ő is az intézmény pedagógus tagjaként hordta a kék nyakkendőt tizenhárom évvel ezelőtt. Az igehirdetésben a hallott és közismert József életrajzi „adatok” alapján próbálta a fiatalokhoz közelebb varázsolni a szent alakját, hogy a ma is élő „igaz ember” arcát ne csupán elcsépelt, sőt kihalóban lévő eszmék, meg nem értett ködképbe burkolt jellemvonások takarják el előlünk, hanem emberi valójában, vívódásai és nemes tettei alapján láthassuk őt magunk előtt. Beszédében 3 dolgot emelt ki iskolánk névadójáról, mely által 3 személyiségjegy körvonalazódott ki a hallgatóságban Mária jegyese kapcsán. Közülük elsőként a szerelmes férfit emelte ki, aki a társadalmi elvárásokkal és korabeli törvényekkel is dacolva kiállt választottja mellett, gondolván magában: „Ha az egész világ ellene van, megfogom a kezét és mellé állok. Az egész világ ellen!” Mi lehetne ennél szebb tanúsága egy szerelmes szívnek? S ha már szeretünk, kell, hogy hűséggel álljunk a „Nagy Ő” mellett, akivel egy láthatatlan kéz kötötte össze a sorsunkat. Harmadik jellemvonásként a példaértéket emelte ki a Dunavecsén szolgáló katolikus pap Jákob fiának tulajdonságai közül. Eszerint József igazi minta apaként erős jellemmé nevelte a gyermeket, akit a Jóisten az ács gondjaira bízott.
Azt hiszem, a kiemelt három attribútum egymással szoros összefüggésben áll, s ezt az állítást talán egy Victor Hugó-idézettel is alá lehet támasztani, kellően éreztetve a párhuzamot az elvont eszmék között: „A szerelem olyan, mint a fa, magától növekszik, mély gyökeret ereszt valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain." – ahogyan az ács saját szívét, a „szerelemfát” is megmunkálta, hogy Máriával együtt maradandó gyümölcsöt hozzon a világnak mindent megváltó szerelemviráguk: a hitet.
Adja az Ég, hogy ne csupán neve napján emlékezzünk meg Szent Józsefről és az általa képviselt értékekről, hogy minden napunkban önmagunkban érlelhessük, hordozhassuk példaértékű, hűn szerető-nevelő lelkületét.

.

 

 



 

 

 

 

Please publish modules in offcanvas position.